A világ legjobbjának kell lenni egy szűk piaci szegmensben

A Tresorit egyik alapítójaként tizenhárom évet töltött egy olyan cég felépítésével, amely végül nemzetközi szinten is a magyar startupvilág egyik legismertebb sikertörténete lett. A még mindig csak 36 éves szakember azonban nem állt meg az exit után sem: új vállalkozásával AI-alapú technológiával segíti a nagyvállalatokat abban, hogy eligazodjanak bonyolult, évtizedek alatt felépült szoftverrendszereikben. Szilágyi Györggyel startupépítésről, kockázatvállalásról, befektetőkről, megszállottságról beszélgettünk, és kiderült az is, hogy mit üzen Napóleon a mai startuposoknak.

Amikor elkezdtétek a Tresoritot, még startup-tapasztalatotok sem nagyon volt. Az alapítótársad, Lám István azt nyilatkozta, hogy a kezdetekben még magát a „startup” kifejezést sem ismerte igazán. Amikor évekkel később elindítottátok a Kodesage-et, akkor már egy teljesen más helyzetből vágtál bele, nem?

Jól gondolod. A történet kedvéért annyival egészíteném ki, hogy a Tresorit történetét 2011-ben hárman – István mellett Szebeni Szilveszterrel – kezdtük el. Akkoriban Magyarországon még szinte egyáltalán nem volt ismert a startupvilág működése, de igazából nemcsak itthon, hanem a régióban vagy akár Európában sem volt még kialakult kultúrája annak, hogyan épül fel egy ilyen vállalkozás. Viszont azt az első pillanattól éreztük, hogy ez egy speciális működési forma: nagy kockázattal jár, ugyanakkor óriási lehetőségeket hordoz magában. Egy ilyen céget jellemzően csak külső tőkéből lehet felépíteni, a külső tőke pedig természetesen megtérülést vár el. Ez általában együtt jár azzal, hogy a céget egy ponton eladják, az alapítók pedig megválnak a tulajdonrészüktől. Ez számunkra mindig is egy transzparens, mindenki által értett folyamat volt. Miután először részben, majd később teljesen eladtuk a céget, még maradtam közel egy évig, és csak utána kezdtem új kihívásokat keresni. Összesen 13 évet töltöttem a Tresorit kötelékében.

Ez gyakorlatilag egy teljes életszakasz volt.

Abszolút. Gyakorlatilag a teljes fiatal felnőttkoromat ott töltöttem. Szó szerint, mert startupalapítóként az ember az ébren töltött idejének nagyon nagy részét munkával tölti.

Nem fájt, amikor kiléptél? Valahogy úgy képzelem, hogy egy kicsit olyan ez, mint amikor egy hosszú házasság véget ér: lehet, hogy tudod, hogy eljött az ideje, de attól még nehéz elengedni.

Talán azért nem fájt annyira a legvégén, mert minden lassan, fokozatosan alakult és volt idő hozzászokni a gondolathoz. Huszonegy éves voltam, amikor elkezdtük, és már akkor tudtam, hogy egyszer eljön majd ez a pillanat. Volt egy nagyon szép 10–11 évünk, aztán eljutottunk oda, hogy jó piaci környezetben, jó feltételek mellett tudunk továbbadni valamit, amit nagyon kevesen építettek fel Magyarországról vagy akár a régióból. És az is fontos volt, hogy olyan új tulajdonoshoz került a cég, aki ugyanazzal az eltökéltséggel és gondossággal vitte tovább, mint amivel mi felépítettük. Maga a döntés, hogy elinduljunk ezen a cégeladás útján, nagyon nehéz volt. Utána viszont ez is egy folyamat lett: először eladtuk a cég egy részét, később az egészet, majd operatívan is fokozatosan háttérbe léptem. Mire eljutottam az utolsó lépésig, az már nem volt igazán fájdalmas.

És mi történt ezután? Elutaztál Hawaiira? Vettél egy sportkocsit? Vagy rögtön jött a következő startup?

Amikor lezárul egy ekkora korszak az ember életében, természetesen elkezd azon gondolkodni, hogyan tovább. Az utolsó időszakban a Tresoritnál már inkább tanácsadói szerepben voltam jelen, így volt időm beszélgetni, gondolkodni és más dolgokat is kipróbálni. Arra jutottam, hogy igazából ehhez értek, és ezt szeretem csinálni: innovatív, nemzetközi technológiai cégeket építeni. A Kodesage is ebből a felismerésből született. A cég egy AI-alapú vállalati platformot fejleszt, amely segít nagyvállalatoknak eligazodni komplex, sokszor évtizedek alatt felépült szoftverrendszerekben. A rendszer nemcsak a kódbázist elemzi, hanem dokumentációkat, ticketing rendszereket és egyéb vállalati tudásforrásokat is összeköt, így az AI valódi kontextus alapján tud segíteni a fejlesztőknek. Ez különösen fontos olyan nagyvállalatoknál, ahol rengeteg belső tudás évek alatt szétszóródik a rendszerekben és az emberek fejében. Az egyik fő célunk, hogy gyorsítsuk az új fejlesztők betanulását, csökkentsük a legacy rendszerek modernizációjának költségét, és automatizáljuk a dokumentációk frissítését. Ez ma világszerte nagyon komoly probléma a nagyvállalati IT-ban. És hogy visszatérjek a kérdésre: nem mentem Hawaiira, nem vettem sportkocsit, és nem lógattam a lábamat, egyik sem az én stílusom.

A két cég között még átfedés is volt?

Miközben a Tresoritból fokozatosan kifelé jöttem, már elkezdett körvonalazódni bennem, hogy mi lehet a következő nagy probléma, amivel érdemes lenne foglalkoznom. A nagyvállalati szoftverfejlesztés világa eközben elképesztő sebességgel változott, és egyre jobban látszott, hogy a mesterséges intelligencia teljesen át fogja alakítani azt, ahogyan a fejlesztők dolgoznak. Azt láttuk, hogy a nagyvállalatoknál óriási mennyiségű tudás ragad bent komplex rendszerekben, régi kódbázisokban, dokumentációkban, ticketekben és az emberek fejében. Sokszor még a cégen belül is nehéz pontosan megérteni, hogyan működik egy-egy rendszer vagy milyen összefüggések vannak komponensek között. Ebből kezdett kialakulni a Kodesage alapötlete: hogyan lehetne a modern AI-modelleket úgy használni, hogy azok valóban értsék egy vállalat teljes technológiai környezetét, és ne csak általános válaszokat adjanak. Amikor ezt elkezdtük mélyebben vizsgálni, egyre inkább azt éreztük, hogy ez nem egyszerűen egy érdekes technológiai trend, hanem egy olyan probléma, amely globálisan szinte minden nagyvállalatot érinteni fog. Így végül a két időszak valóban részben összecsúszott: miközben még zajlott a Tresoritból való fokozatos kilépésem, közben már elkezdtük felépíteni a Kodesage-et is.

Munkamániásnak tartod magad?

Inkább megszállottnak. Ha valami érdekel, akkor elképesztő mennyiségű energiát tudok beletenni. De közben nem érzem úgy, hogy a munkám definiálna engem. Nincs szükségem titulusra ahhoz, hogy értékes embernek tartsam magam.

Megnéztem a honlapotokat, és gyakorlatilag csak angol nyelvű tartalmat találtam. Ez azt jelenti, hogy eleve nem a magyar piacra építetek? Fontos ma a piacon, hogy hol vannak egy startup gyökerei?

Ez attól függ, milyen célközönséget akar megszólítani egy cég. Egy B2C terméknél szerintem ma már szinte senkit nem érdekel, honnan jöttél. A TikTok-felhasználót például nem érdekli, hogy kínai szolgáltatást használ, csak az számít, hogy az adott kategóriában az a legjobb. Ahogy viszont haladunk a professzionális, vállalati világ felé – kisvállalatoktól a nagyvállalatokig –, ott már nagyon is számít a háttér, a reputáció és az, hogy kik az alapítók. Mi alapvetően nagyvállalatoknak értékesítünk. Olyan szervezeteknek, amelyeknél kritikus kérdés, hogyan lehet AI-t használni biztonságosan, akár zárt, on-premise vagy úgynevezett air-gapped környezetekben is. Itt a hitelesség kulcskérdés. A három Kodesage alapító mind dolgozott már nagyvállalati rendszerekkel, építettünk és értékesítettünk nemzetközi technológiai termékeket, így hitelesen tudjuk képviselni azt a küldetést, amit a Kodesage zászlajára tűzött. És ezt a piac is visszaigazolja.

Ezért alapítottatok rögtön külföldi céget is?

Igen. A Tresorit történetéből is sokat tanultunk. A Kodesage esetében már eleve egy brit anyacéggel indultunk. Ennek részben reputációs okai vannak, részben nagyon praktikus okai. Nagyvállalati beszerzéseknél sokszor egyszerű „checkbox” kérdés, hogy egy cég EU-s, brit vagy amerikai joghatóság alá tartozik-e. Emellett azokban az országokban, ahol a venture capital kultúrája fejlettebb, sokkal kiforrottabb és transzparensebb a befektetési szabályrendszer és így sokkal könnyebb és olcsóbb befektetési tranzakciókat lebonyolítani, mint Magyarországon.

Ti hivatalosan most hol vagytok bejegyezve?

Az Egyesült Királyságban. Emellett van magyar leányvállalatunk is.

Nem probléma, hogy az Egyesült Királyság már nem EU-tag?

Nem igazán. Bizonyos piacokon – például az USA-ban, Németországban vagy Svájcban – egyébként is előny, ha van helyi jelenléted. Ha azt látjuk, hogy egy adott országban ez üzletileg szükséges, akkor létrehozunk helyi szervezetet.

Korábban említetted, hogy a startupépítésnek van egy természetes íve, amelynek a végén sokszor egy exit áll. A Kodesage esetében is ebbe az irányba haladtok?

Erre most még nagyon nehéz válaszolni. Az AI-piac olyan sebességgel változik, hogy még egyéves távon is nehéz pontos előrejelzéseket adni. A Kodesage egy két és fél éves cég, szóval még nagyon az út elején járunk. Nem azzal a motivációval vágtunk bele, hogy gyorsan meggazdagodjunk. Sokkal inkább az hajt minket, hogy látunk egy óriási, megoldatlan problémát a világban, és azt gondoljuk, hogy a technológia most jutott el oda, hogy ezt ténylegesen meg lehessen oldani. Ez intellektuálisan elképesztően izgalmas. Természetesen egy for-profit cég esetében a siker egyik mérőszáma a pénz: az árbevétel és nyereség. Hosszú távon önfenntartónak kell lenni, nem lehet örökké befektetői pénzből működni. De az exit jelenleg nincs a horizonton.

Mekkora most a csapat?

Jelenleg húszan vagyunk. Tizenöten Magyarországon dolgoznak, öten külföldön – az Egyesült Királyság mellett Ausztriában, Szlovákiában és Hollandiában is vannak kollégáink.

Ez még az a méret, ahol mindenki ismer mindenkit.

Abszolút. És ez egy nagyon érdekes szakasz. Ilyenkor még nagyon közvetlen a kommunikáció. Persze szakmai viták vannak és kellenek is. Mi kifejezetten támogatjuk az erős szakmai ütközéseket, mert azok viszik előre a céget. Azt próbáljuk elkerülni, hogy ezek személyes szintre menjenek át.

A startupvilágot sokan úgy írják le, mint folyamatos egyensúlyozást a világsiker és a csőd között. Volt olyan pillanatotok, amikor azt éreztétek: ha most nem jön pénz vagy nagy ügyfél, akkor baj lesz?

A startupok működési modelljéből fakad, hogy folyamatos erőforráshiányban működik. Nulláról próbálsz eljutni egyre, méghozzá úgy, hogy valami nagyon komoly dolgot akarsz létrehozni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy mindig többet költesz, mint amennyid van, azért, hogy megszerezd azt a piaci pozíciót, ahol még nincs senki más. Ehhez folyamatos külső finanszírozás kell, ami viszont folyamatos teljesítési kényszert is jelent. Eközben nem csak az építkezésre kell fókuszálni, hanem a külvilágnak meg is kell mutatni, hogy ez egy prosperáló, izgalmas cég, mert különben nem jönnek sem befektetők, sem tehetséges munkatársak. Ez egy nagyon sokdimenziós játék; ha nem sikerül megfelelő jövőképet mutatni a befektetők felé, akkor egy fiatal cégnél nagyon gyorsan el lehet jutni a csődig. A startupok világa hatványfüggvényre hasonlít: nagyon gyorsan lehet felfelé és lefelé is mozogni. Ha valami jól működik, egy cég akár egy év alatt megháromszorozhatja a bevételét, két év alatt pedig kilencszerezheti. Az AI ezeket a dinamikákat tovább fokozta.

Ehhez kötélidegek kellenek.

Szerintem ebbe bele lehet nőni. Én úgy szoktam fogalmazni: olyan sportkocsit vezetek, ami száguld ugyan, de nincs is igazi karosszériája, tulajdonképpen nem is igazán szabályos jármű. Ám, ha az ember ezt megszereti a műfajt, akkor egyfajta függőséggé válik.

Eredetileg pénzügyet tanultál, igaz? Közben viszont beszélsz menedzsmentről, technológiáról, kódolásról is. Ezeket menet közben tanultad meg?

Mindhárom terület nagyon érdekelt már az egyetem alatt is. Kicsit ki is lógtam a sorból a Közgázon, mert rengeteg menedzsmentes tárgyat vettem fel. Az informatika formálisan nem volt a fő irányom, de középiskolában még erősen motoszkált bennem, hogy informatikus legyek-e vagy közgazdász. A startupvállalkozás egyik legfontosabb tulajdonsága szerintem az, hogy az ember képes nagyon gyorsan új területeket megtanulni. Ráadásul ma olyan korszakban élünk, ahol a tudás elképesztő mértékben demokratizálódott. Különösen az AI-kódolás világában. Ha valaki tényleg akar valamit, és hajlandó beleteszi a munkát, akkor ma sokkal több lehetősége van megtanulni bármit, mint korábban.

Annak hatása, hogy a tudás demokratizálódott, társadalmi szinten is mérhető?

Van egy kedvenc idézetem Napóleontól: minden katona a tarsolyában hordja a marsallbotot. Mindig nagyon közel éreztem magamhoz ezt a gondolatot, különösen a mai világban. Több ezer éven keresztül az emberek életét nagyon erősen meghatározta, hová születtek. Ha valaki uralkodói családba született, uralkodó lett, ha szegény családba, akkor jó eséllyel egész életében nagyon korlátozott lehetőségei maradtak. Ma összehasonlíthatatlanul nyitottabb világban élünk. A technológia, az internet és most már az AI is olyan tudáshoz és lehetőségekhez ad hozzáférést, ami korábban elképzelhetetlen volt. Egy húszéves ma úgy tud világszínvonalú terméket építeni vagy tanulni, hogy gyakorlatilag a világ legjobb egyetemeinek, szakembereinek és technológiáinak egy része ott van a laptopján. És szerintem ez elképesztően inspiráló, és szerintem nagyon fontos lenne, hogy Magyarországon minél többen tekintsenek erre valós karrierútként. Sokkal több nemzetközi versenyben edzett, exportorientált magyar vállalkozásra lenne szükség, amelyek később a megszerzett tudást és tőkét vissza tudják forgatni a magyar gazdaságba. Nagyon sok olyan történetet látunk ma, ahol emberek teljesen átlagos háttérből indulva jutnak el oda, hogy nemzetközi szinten versenyképes cégeket építenek. Ezek a történetek szerintem sokkal fontosabbak, mint önmagukban a pénzügyi sikerek, mert azt üzenik a következő generációnak, hogy érdemes nagyot álmodni. Én abban bízom, hogy Magyarországon is egyre többen fognak az ilyen típusú, startup vállalkozásra nem valami rendkívüli és kockázatos kivételként tekinteni, hanem reális karrierútként.

Mit mondanál ma egy huszonévesnek, aki csillogó szemmel azt mondja neked: van egy fantasztikus startupötletem, de fogalmam sincs, hogyan kezdjem el?

Nagyon sok dolgot mondhatnék, mert tizenöt év alatt rengeteg tapasztalat gyűlik össze – leginkább abból, amit az ember elront. De ha két dolgot kellene kiemelnem, akkor az első az lenne: tegye fel magának őszintén a kérdést, hogy ez valóban akkora probléma-e, amire érdemes céget építeni. Sok fiatalt láttam, aki saját problémáját próbálta megoldani, csak közben kiderült, hogy ez másoknak valójában nem fáj eléggé. A másik pedig: beszéljen minél több potenciális ügyféllel. A legtöbb startupötlet nem az eredeti formájában válik sikeressé. Az első verzió szinte biztosan meg fog változni. És ha már elindult valaki, akkor próbáljon a lehető legszűkebb problémára fókuszálni. Legyen egy nagyon pici szegmensben a világ legjobbja. A világban sokkal több olyan sikeres cég van, amely először egy nagyon szűk problémát oldott meg kiemelkedően jól, majd onnan terjeszkedett tovább. Az általános, „mindent megoldunk mindenkinek” típusú stratégiák általában kevésbé működnek.

Ha most lennél húszéves, ugyanezt az utat választanád?

Nagyon komoly esélyét látom annak, hogy igen. Startupot építeni minden nehézségével együtt elképesztően hálás dolog. Sokszor úgy megyek haza egy hosszú munkanap után, hogy több energiám van, mint amikor reggel elkezdtem. És azt is gondolom, ez minden kihívásával együtt egy rendkívül különleges életforma. Nem azért, mert könnyű vagy romantikus lenne. Sokszor kifejezetten stresszes, kiszámíthatatlan és mentálisan megterhelő. Hanem azért, mert az ember folyamatosan azt érzi, hogy valami újat hoz létre. Hogy napról napra tanul. Ez egy nagyon intenzív szellemi és emberi fejlődés. És ha egyszer valaki ezt igazán megszereti, akkor nehéz teljesen elszakadni tőle. Én valószínűleg ezért csinálnám újra húszévesen is.